Egy hacker élete - legendás sorozat és hogyvolt

Én eddig is hatalmas rajongója voltam Krasznany Csaba doktorúrnak (Büszke viselője vagyok a Krasznay Inside pólómnak), de most ismét leborulok a Doktorúr lába elé, és megcsókolom a földet is, melyen tapodott.

Csaba egy csodálatos sorozatra hívta fel a figyelmemet, amelyet a NUPS CyberSec – azaz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő kiberbiztonsággal foglalkozó Kutatóműhely – készített, és amely agyonveri a Mr. Robot, sőt, ki merem mondani, hogy a méltán népszerű és legendás Hacktion sorozatokat is.

A sorozat „Egy hacker élete” címmel forog, és minden van benne, aminek egy jó sorozatban lennie kell: hacker, szerelem, lelki válság, humor. Egyedül kisgyereket és kutyát nem vonultattak még fel, amelyek természetesen elemi részei egy jó filmnek vagy sorozatnak, de a mű ezek nélkül is tökéletes.  

Eddig négy epizód jelent meg, és olyan erővel szögezett a jutubhoz, és annyiszor néztem meg a részeket, hogy a Telekom értesítése szerint 80%-át elhasználtam a 2GB-os adatkeretemnek. De megérte.

(UPDATE: a hogyvolt NEM baszogatás, vagy lehúzás, TÉNYLEG rohadtul teccik a sorozat!!!!)

*** SPOILER ALERT *** - Az epizódok ismeretője alatt van belinkelve az adott rész, szóval aki nem szereti a spoilereket, előbb nézze meg a részeket! ****

1. Epizód - Start

Az első epizód egy iskolai jelnettel indul, ahol megismerjük a matekórán unatkozó főhőst, aki első pillanatra igencsak emlékeztet egy hobbitra.

Erre rá is játszanak, hiszen felvillantanak pár hobbitos poént is. Az első epizódot így foglalja össze az alkotógárda:

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági filmjének első fejezete, melyben megismerheti a hackerek típusait és a különböző hackerek motivációit, áttekintést kap a cyberbullying jelenségéről és a védekezés módjairól, megtudhatja, hogy a kiszivárogtatások miért veszélyesek Önre és a számítógépén tárolt adatokra.

Ifjú leendő hekkerünk a matekórán unatkozik, hiszen már 11.-ig megvolt a matek ötöse úgy, hogy egyáltalán nem kellett tanulnia. A figyelmét inkább Betty köti le, aki megint nem írt vissza Facebookon! De Betty üzenget az órán, látványosan chatel valakivel! De kivel?!! Biztosan Pettel vagy Tommal, a két surmó „menőcsávóval”!

Pet és Tom ránézésre archetípusa minden kockagyötrő, suttyó köcsögnek, itt már érezni lehet azt a feszültséget és a kisebbségi komplexust elsöprő motivációt, amely egyenesen elvezet addig a pillanatig, amikor hősünk úgy dönt, hogy meghekkeli Betty Facebook profilját, hogy kiderítse, vajon kivel chatel távolról csodált szerelme.

Frész Ferenc mesterem mindig is azt állította, hogy a legjobb motiváció a p*na, és úgy látszik, a NUPS CyberSec is hasonló véleményen lehet, hiszen a bizonytalanság végül odáig kergeti hősünket, hogy beleveti magát a Googliba, és saját magát képezve létrehoz egy weaponized dokumentumot, amelyet phishing támadással szór szét az osztálytársak között.

A tiszta és ártatlan fiatalember az epizód végén már hekker.

Az erkölcsi kételyeket elsöpöri a bizonyítási vágy: a nyomi hobbit előnyére fordítja introvertált személyisége minden negatív értékét, és megfordul a szél. Már nem hobbit többé, hanem hekker. Csak várnia kell, és hatalmat nyer az osztálytársai felett. Ha nem is elbűvölő egyéniségével, de talán kinyitja Betty magánéletének titkos ablakát, és hamarosan beférkőzhet a leány életébe.

Az elfogyasztott tucatnyi energiaital ellenére elnyomja az álom, és álmában igazán hőssé válik: megmenti a leány életét, amikor az egy kigyulladt házban reked a liftben. De nem akármilyen szupererővel, hanem a frissen szerzett csodálatos hekker képességével szabadítja ki a leányt a liftből, aki másodfokú füstmérgezéstől és szerelemtől reszketve hullik a karjába.

 2. Epizód - Feel the power

A második részben az ifjú Samu Anakin a Sötét Kalap Oldal bűvkörébe kerül. A visszahúzódó, csendes kívülállóból olyan támadóvá válik, aki ellen nem lehet izomerővel védekezni. Samu Anakin további bűncselekményeket követ el, leszámol ellenségeivel és bérletet vesz 50-ből.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági filmjének újabb fejezete, melyben megtudhatja, hogyan történnek az adatszivárogtatások, valamint milyen problémákat jelenthet az informatikai eszközeinken tárolt információ egy ilyen esetben.

Felébredve a liftes álomból hősünk konstatálja, hogy megérkezett az első reverse shell. Estére irányítása alá kerül az osztály minden gépe.

„32 gépet törtél fel!”

A bosszú pillanata elérkezett. Pet gépén erősen kompromittáló böngészési előzményeket talál, amelyeket lelkifurdalás nélkül megoszt ellenlábasa Facebook oldalán. Pet erkölcsileg megsemmisül, kihúzható a Betty szerelméért küzdők névsorából.

Samu Anakin már korántsem áldozat, a széles arcán elömlő vigyor több, mint gúnyos: inkább kéjes. Lehet, hogy úgy gondolja, nem csak magáért, de minden elnyomott és megkínzott kockáért bosszút állt, de a valóság azonban az, hogy Betty iránt érzett szenvedélye minden erkölcsi gátat lerombolt lelkében. Kegyetlenné vált, aki titkos és misztikus erők bírtokában már felette áll a halandóknak, korlátáanul rendelkezik életükkel és digitális lábnyomukkal.

Ezt erősíti fel a következő leszámolás, amely nem mentes a politikai aktualitásoktól sem. Tom gépén (vagy Tom apja gépén?) olyan kompromittáló anyagokat talál, amelyek kartelezésre és mutyikra utalnak. Samu Anakin cseppet sem habozva elküldi a dokumentumokat a sajtónak, Kele Tom pedig végül két évet kap.

És ismét az a mosoly.

Sok minden elárul a főhős lelkében végbemenő változásról. Az epizód címe és az átalakulás áldozatból kínzóvá nem mentes a Star Wars áthallásoktól, hasonló pillanat ez, mint amikor Anakin Skywalker lemészárolja az ifjú Jedi lovagokat. A bukás pillanatának vagyunk tanúi.

Van-e még visszaút? Visszakaphatja-e még a főhős ártatlan és tiszta lelkét?!

Szerencsére nincs még minden veszve.

Betty gépén nem talál terhelő adatokat. Az epizód drámai ívének tetőpontjához közeledve Samu Anakin bekapcsolja a leány gépének kameráját és mikrofonját!

Most dől el minden!

Főhősünk izgatottan figyeli, amint Betty mit sem sejtve vetkőzik, alighanem aludni készül.

Samut elfogja a kétség, bár látni és hallani akarja a leányt, remegő kezével összecsukja laptopját! Nem most, és nem így akarja meztelenül először látni a szerelmét!

Kész, megmenekült a lelke!

Bár Petet kivetette a társadalom és az osztályközösség, Tom vagy Tom apja (ez pontosan nem derül ki) börtönben rohad, a hős mégis ellent tudott állni a kísértésnek, megmentve ezzel halhatatlan lelkét és Betty erényét a legfélelmetesebb ellenségtől: saját sötét énjétől és mindenható hekker-hatalmától.

Bár Anakin Skywalkerben lett volna ennyi tartás és visszatalált volna az Erő világos oldalára...

De mégis csinálni kellene valamit, Betty a kamera nélkül elérhetetlen messzeségben van! De hopp, a levelezését átnézve (amely minden őszinte és tiszta kapcsolatnak feltétele) kiderül, Betty bukásra áll matekból.

Itt van hát a nagy lehetőség, bebizonyítani Bettynek, hogy méltó a szerelmére: csak fel kell törnie az e-naplót, és Betty jegyeit átjavítva megmenteni a leányt – na nem az égő házból, - de a rossz eredmények miatt kirótt szobafogságból!

3. Epizód - Feltöröm az e-naplót

Hősünk tehát szent küldetésben jár, igazi lovagi erény megmenteni a leányt a toronyszoba fogságából, nemigaz? Ehhez ugyan ismét bűncselekményt kell elkövetnie, de valójában bűn, ha az igaz szerelemért száll harcba a lovag?

 Nem, persze hogy nem.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági filmjének újabb fejezete, melyben megtudhatja, hogyan történik a social engineering és mi a célja az adathalász, más néven phishing támadásoknak.

Főhősünk a korábban már sikeresen alkalmazott módszert követve phishing támadást indít a tantestület ellen, és képzett social engineerként sikeresen ráveszi őket („frissítettük a rendszert, kérjük, hogy újra jelentkezzenek be”), hogy bejelentkezzenek az „e-napló” rendszerbe.

Kicsit zavaros a kép, ugyanis nem e-naplót fogunk látni, hanem egy sima osztálynaplót, de aki nem érti a finom utalást arra, hogy az elmaradott oktatási struktúrában hazánkban az e-napló is papírból van, az nézzen inkább Híradót.

Betty tényleg pocsékul áll, egy igen humoros pillanat következik, a papír e-naplóban Betty jegyei csupa 1-esek!!! Hősünk minden jegyet 2-esre javít, ezzel elkerülve a felesleges kockázatot, hogy lebukjon a feltűnő javítás miatt.

Ismét egy csúcspont következik, a hősnek ki kell lépnie az árnyékból, fel kell fednie magát, a tettét, és szerelmét a leány előtt. Az introvertált Samu bedob 6-7 felest, elolvassa a Velvet „Hogyan legyél férfi” cikkét, majd összeszedve minden bátorságát, találkozóra hívja a leányt.

Samu rágózik, várja Bettyt egy plázában. Eszébe jut, amit a Velvet-cikkben olvasott, és eltünteti a rágót, arca így már kevésbé emlékeztet egy hörcsögbe oltott hobbitra.

Megérkezik Betty. Hősünk tátott szájjal bámulja a könnyű léptekkel érkező leányt, soha nem látott még hozzá foghatót. A fiúból elemi szexuális energia árad, Betty észreveszi, és abbahagyja a telefonálást. Megtörténik a nagy pillanat.

Samu egy börleszk-szerű esés után bevallja Bettynek a történteket, a leány pedig álmodozó arccal felteszi a kérdést: - Miért tetted?

4. Epizód – Szerelem

 A beteljesülés epizódja következik. Hőseink szerelme kibomlik és boldog pillanatokat élnek át. Samu baszik többet hekkelni, minek, amikor már megvan a legértékesebb finding?! De jajj, a sors elszakítja egymástól a szerelmeseket...Van kiút a reménytelenségből?

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági filmjének újabb epizódjában azt láthatjuk, hogyan áll egyenesbe hősünk élete, milyen "soft-skillek" segítik a kiberbiztonsági pályák közötti választásban.

A vallomás után Betty boldogan megcsókolja a fiút, de Samu közben úgy néz, mintha a leány szájában pálpusztai sajtot rejtegetne.

Mindegy, végre összejöttek és boldogság minden napjuk. Minden idejüket együtt töltik, és kölcsönösen kielégítik kiegészítik egymást.

Betty matekot tanul Samutól (bár teljesen hülye hozzá), Samu meg „humán vonalon” kap rengeteg segítséget Bettytől (végre megfürdik, és nem zabál tovább csipszet meg nem szlapál energiaitalt).

Az epizód itt éppen átfordulna egy szerelmes komédiává, amikor váratlanul ismét dráma következik. Esküszöm, mintha érzelmi hullámvasúton ülne a néző!!!!

Betty tanárképzőbe jelentkezne tovább, és rá akarja venni Samut, hogy az szintén a tanári pályát válassza. Samut természetesen a számítógépek érdeklik, de ha nem akar elszakadni a leánytól és ismét magányos, önfertőző éjszakákat eltölteni, kénytelen lesz maga is a tanári pályán kiteljesedni.

Nyomasztó fellegek gyűlnek Samu feje fölé, de szerencse mellé szegődik: akármennyire is korrepetálta Bettyt, a leányt nem veszik fel a tanárképzőbe. Átérezhetjük az Y-generáció életfájdalmát: a célját vesztett Betty létalapja már csak az üres létezés.

Minden terv romba dőlve, Betty jövője a kallódás és tengődés, esetleg romkocsmában búslakodás. De tudjuk, a kallódó fiatalokat szervezik be a terroristák öngyilkos meréynlőnek!

Ezen a ponton koherencia-törés tapasztalható. Túl sok lesz a valóság a fikcióban, a politikai élet és a magyar rögvalóság durván betör a sorozatba.

Betty már nem jó semmire, nem lehet hasznára a Hazának (ez később még fontos motívum lesz!), így a Haza és a szülők megszabadulnak a leánytól: a szülők külföldre küldik.

Nem, nem mondják ki, hogy tanulni – hiszen azzal a sorozat készítői azt sugallanák, hogy egy magyar tanárképzőbe nem felvett fiatalt minden további nélkül, tárt karokkal várnak a külföldi felsőoktatási intézmények, ahol fel is veszik őket, nem!  

Nem mondják ki, hogy a magyar felsőoktatás tehát magasabb színvonalú, mint a külföldi – de ez el van rejtve a gondolatok és érzések kavalkádja mögé, pontosan tudjuk, hogy erre utalnak az alkotók. Esetleg meghagynak bennünket abban a hitben, hogy Betty szállodai takarítóként hatszor többet keres majd, mind a saját szülei együttesen.

Mindegy, tisztult a kép, Samunak már nem kell tanárnak állnia, a leány repülővel elhagyja az országot (háttérben felcsendül a „Gyere haza Fiatal” lágy és édesbús melódiája). Viszont látjuk még Bettyt? Hazatér még Samuhoz?

Tudjuk, hogy nem. Egy távkapcsolatot „a világ másik végéről” nem lehet fenntartani.  Néhány hónapnyi Skype- és chat-sex után a pár a szakítás mellett dönt.

Hiába volt hát minden? Ezért a románcért kellett Petnek kiközösítve elbújdokolnia? Tomot időközben begyűrte valami főtökös a sitten, ezért a kapcsolatért kell naponta kétszer kiszolgálnia a májerjét?

Alighanem az epizód végével érkeztünk el a sorozat egyik legdrámaibb pontjára.

Mihez kezd most Samu? Mit tehet egy férfi, akitől erőszakkal elszakítják a szerelmét és romlásba döntik azt a kapcsolatot, amiért mindent (erkölcsöt, etikát, lelkiismeretet, becsületet) de főleg mindenkit feláldozott??

Természetesen belép a Nemzeti Kibervédelmi Hivatal állományába!!!

5. Epizód – Hivatásos leszel

Samu elvégzi a műszaki egyetemet, de magányos. Elvesztette a szerelmét, azóta legfeljebb az Sch Qpa-ra odatévedt, leittasodott ELTE-s leányok jutnak neki. De végül megtalálja élete hivatását, amelyben kiteljesedhet és boldogan élhet, amíg...

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági filmjének újabb fejezete, melyben megtudhatja, milyen szerepük van a nemzetbiztonsági szolgálatoknak a kiberbiztonság megteremtésében.

Samut frissen diplomázott mérnökként állás után néz. Sok fejvadásszal találkozik, jobbnál-jobb álláslehetőségeket kap.

„Aztán az egyik fejvadász kimondja a varázsszót: NEMZETI KIBERBIZTONSÁGI HIVATAL

Samu megtudja, hogy van egy szervezet, amely éjt-nappallá téve küzd a nemzetet érintő kiberfenyegetések és kibertámadások ellen.

„Ráadásul az öltönyös úr elmondja, ha őket választod, a kiképzés után bármi lehet belőled: Rendőr, Kém, Katona!”

Igazi Neo-s pillanat ez.

Ott ül Samu, vele szemben az öltönyös Morpheus, kezében a kék és piros pirulákkal. Samu-Neo egy pillanatot sem habozik: egész életében a kiber vonzotta, így belép a Nemzeti Kibervédelmi Hivatal állományába!!

Visszaugranék arra a pillanatra, amikor kiderül, Betty semmire nem jó, nem vették fel tanárnak, és el kell a Hazát hagynia.

Ha Samu motivációját vizsgáljuk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy úgy érzi, az elbukott és elűzött Betty helyett is a Hazát kell szolgálnia, mintha a szolgálattal Betty alkalmatlanságát is eltüntethetné. Igazi nagy pillanat ez, Samu az önfeláldozásával Betty megváltását keresi.

Az NKH azonban nem szabja olcsón az árat: Samu testi-lelki gyötrelmeken megy keresztül a kiképzés alatt.

Neonak egyszerűbb volt: fizikai valójában nem kellett Coopert futnia, szögesdrót alatt másznia, vagy átrepülni egy akadálypálya fala felett. Samu nehezen viseli a megpróbáltatásokat, a fizikai gyakorlatokon úgy teljesít, ahogy Betty korábban matekból.

Igazán humorosan mutatja be a sorozat a civilből hivatásos harcossá válás rögös útját.

A kemény kiképzés kohója végül minden salakot kiéget Samuból, aki tíz kiló izmot építve, hivatásos szolgálatra alkalmas állapotban kerül ki a megpróbáltatásokból. Bár tudja, a fizetése jóval kevesebb lesz, mint a privát szektorban, de többé soha nem lesz egyedül: a Hivatal átöleli, és meleg kebelére szorítva tartja, táplálja és óvja, mint fecskemama a fiókját.  

A kiképzés után végre beléphet a Hivatal irodaépületébe!

Ami innentől következik, méltán lesz hivatott a fejből idézésekre! Torrente? Indul a bakterház? Bud Spencer? A sorozat itt emelkedik a klasszikusok közé és nyeri el az örökkévaló glóriáját.

Samut új főnöke fogadja, akiről legendák keringenek. Mezitláb ül az irodában, arca kitakarva: az Ezredes inkognitója nemzetbiztonsági érdek!

Az Ezredes arcának kitakarása olyan szimbólum, amelyről beszélnünk kell. Az Ezredes és a Hivatal munkatársai értünk, a Hazáért dolgoznak és szolgálnak.

Arctalan hősök, akikről nem is tudjuk, hogy léteznek, nem is sejtjük, hogy minden pillanatban értünk harcolnak a kiberfrontok nyákfüstös lövészárkaiban.

Samu megtalálta a helyét, hiszen nem szeret kitárulkozni, introvertált személyiségével tökéletes összhangban van az arctalan nemesi lét.

Kiderül, az Ezredes mindent tud Samuról, hiszen tizenéves kora óta rajta tartja mindent látó szemét.

Tudja, hogy Samu mit követett el, hiszen a Hivatal szinte isteni hatalommal rendelkezik. Tudja, hogy Samu szolgálni akar, helyre akarja hozni az elkövetett hibákat, és olyanok ellen akar küzdeni, akikhez hasonlatossá vált egy leány szerelme miatt a múltban.

Új élet kezdődik, Samu tiszta lappal indulhat.

De milyen élet ez?

Samu egyre többet lát a titkos háborúból.

Látja, hogy más országok titkosszolgálatai kémprogramokat telepítenek fontos állami rendszerekbe.

Látja, hogy idegen ügynökök (civil és Soros) környékeznek meg állami vezetőket, és arra próbálják meg rávenni őket, hogy dugjanak be egy pendriveot a hivatali gépbe, ezzel trójai programokat telepítve a szupertitkos iratokat kezelő számítógépekre.

Az emberen nem tanulnak saját hibáikból, Samu azt is látja, ahogy a terrorszervezetek internetes propagandával majd személyes kapcsolatfelvétellel próbálnak öngyilkos merénylőket csinálni elkallódott fiatalokból (Hú de jó, hogy Betty Ausztráliában van, és poligám kapcsolatban él egy aboriginál törzzsel!).

Samu a Hivatalnál eltöltött évek alatt túl sok ember életébe tekintett bele és ezeknek csak elenyésző része igazán veszélyes az államra nézve.  

A távközlési és internet szolgáltató cégek hatalmas mennyiségű adatot gyűjtenek össze az emberekről a törvényi előírások miatt. Samut bevonják egy szigorúan titkos fejlesztésbe, amelynek az a célja, hogy a szolgáltatói adatokat egy helyre gyűjtsék, és azokon olyan BIG DATA elemzéseket végezzenek el, amelyek segítik a gyanús viselkedést kiszűrni.

Samunak nagyon tetszik a technológia, és hisz abban, hogy ez segíti a Hivatal munkáját, de azt is látja, hogy a főnökei – az Ezredessel az élen – nemigazán próbálnak határt szabni a megfigyeléseknek.

Samuban az évek alatt egyre gyűlnek a kétségek. Vajon minden állampolgár minden adatát be kell gyűjteni?! Bármilyen megfigyelést el lehet rendelni?

Hol van már a kisebbségi komplexusos nyomi hobbit? Samu magasrangú tisztként hozzáférést kap a titkos projekt minden részletéhez. Samuban elemi erejű kérdés tolul fel:

"Mi a fontosabb, az Ország biztonsága, vagy az, hogy az emberek tudjanak róla, hogy tömegesen figyelik meg őket?"

Samu érzi, ha így megy tovább, hamarosan beköszönt az orwelli 1984...

Elképesztő záróképek és hangulat!

A Hazát szolgáló Samu lelke kettéhasadt, a Haza szolgálata iránt elkötelezett tiszt egy lelki MMA meccsen viaskodik a Betty erényét saját magától megvédő gyermeki-énnel. A Jó és a Rossz ősi párharca ez, egyetlen emberben integráltan.

Az a régi pillanat, amikor lecsukta a laptopját és nem leste ki a gyanútlanul vetkőző Bettyt, most visszaköszön a nagy kérdésben: Van-e joga meztelenül látni a szerelmét annak tudta és beleegyezése nélkül?

Itt ér véget az epizód, kétségek közt hagyva a nézőt. Kit érdekel már Betty sorsa, amikor kedves főhőse snowdeni pillanatokat él át? Mit választ hát Samu? A Hazát vagy a lelkiismeretét?

VÁRJUK A FOLYTATÁST!!!!!! 

Címkék: jff